ZALA GYÖRGY-EMLÉKNAP

Az alsólendvai születésű Zala György világhírű szobrászra 2017. április 21-én és 22-én emlékeztünk.

A rendezvény Borbás György újra kiadott Zala György-monográfiájának bemutatójával kezdődött. A kötetet Pisnjak Atilla művészettörténész mutatta be. A műsort két zeneszámmal Koša Péter és Pal Emil gazdagította, majd Siska-Szabó Hajnalka aradi képzőművész kiállításának megnyitója következett. A kiállítás május közepéig tekinthető meg a Bánffy Központban.

A megemlékezés másnap a Zala György-szobornál folytatódott koszorúzással, majd a lendvai művelődési ház előcsarnokában fellépett az Anima ifjúsági kórus és kiállítás nyílt a Lendva-vidéki kétnyelvű iskolák tanulói és diákjai által beküldött rajzokból és fotókból. A pályaműveket háromtagú zsűri értékelte. Az eredmények a következők:

RAJZPÁLYÁZAT – KÉTNYELVŰ ÁLTÁLÁNOS ISKOLÁK

 I.      korcsoport: 1. – 3. osztály:

1. helyezett: Bratkovič Odar Aljaž, 3. c (I. Sz. Lendvai KÁI), mentorok Rudaš Lidija és Paller Marika,
2. helyezett: Vida Ema, 3. b (I. Sz. Lendvai KÁI), mentorok Novinič Tajana és Szőke Zita,
3. helyezett: Horvat Aleks, 1. C (I. Sz. Lendvai KÁI), mentorok Požgai Zupanič Apollonia, Cuk Varga Doris,

 II.    korcsoport: 4. – 6. osztály

1. helyezett: Sobočan Larisa, 6. c (I. Sz. Lendvai KÁI), mentor Lazar Fortuna,
2. helyezett: Režonja Kaja, 5. b (I. Sz. Lendvai KÁI), mentor Lutar Jelka,
3. helyezett: Toth Niki, Göntérházi KÁI, mentor Šabjan Betti

 III.  korcsoport: 7. – 9. osztály:

1. helyezett: Olah Antonela, Göntérházi KÁI, 8. oszt., mentor Šabjan Betti
2. helyezett: Horvat Ajša, I. Sz. Lendvai KÁI, 9. oszt., mentor Lazar Fortuna
3. helyezett: Gerenčer Jožef, Göntérházi KÁI, 7. oszt., mentor Šabjan Betti.

Zala György díj

Kocon Petra – Göntérházi KÁI, mentor Šabjan Betti

FOTÓPÁLYÁZAT - LENDVAI KÉTNYELVŰ KÖZÉPISKOLA 

1. helyezett: Škvorc Jan, mentor Tomšič Tibor
2. helyezett: Horvat Teo, mentor Tomšič Tibor
3. helyezett: Škrilec Peter, mentor Tomšič Tibor

Zala György díj

Horvat Teo – lendvai Kétnyelvű Középiskola, mentor Tomšič Tibor