MARADJ ITTHON! - napközis tábor

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség (LKMNÖK) idén először szervezte meg a „Maradj itthon!” napközis tábort, mégpedig 2017. június 26-a és 30-a között a II. Sz. Lendvai KÁI helyiségeiben. A táborban az 1. Sz. Lendvai KÁI 5–7. osztályos tanulói vettek részt, összesen 8 lány és 3 fiú.

Az ötnapos táborban, amely 8.00 órától 16.00 óráig tartott, minden nap gazdag és változatos programot kínáltunk. A táborozók Vajdič Rozália tanárnő vezetésével a gyógynövényekkel, Patyi Zoltánnak köszönhetően pedig a rovásírással ismerkedtek. Tivadar Évi tanárnővel csuhéból és levendulából készítettek angyalkákat, pillangókat, az utóbbiból szájfényt is. Kósa Ferenc tanár a magyar történelemről, illetve a Lendva-vidékről tartott előadást. Farkaš Rozikával gyurmaékszereket készítettek, a Lendvai Íjász Klub tagjai pedig bemutatót tartottak az íjászatról, majd minden gyerek ki is próbálta e sportot. A Lóbarátok Egyesületének tagjai Völgyifaluban lovasbemutatót tartottak, a gyerekek pedig lovagolhattak is. Ellátogattunk a lendvai várba, ahol megnéztük az összes kiállítást a pincétől a padlásig. Az utolsó napot fürdőzéssel töltöttük a lendvai szabadtéri fürdőn. Nem feledkeztünk meg a lazább programokról sem, így filmnézés, játék és gyalogtúra is szerepelt a tevékenységek sorában.

A részvétel a táborban az LKMNÖK jóvoltából ingyenes volt. A táborozókról az LKMNÖK három ösztöndíjasa, Kovač Tünde és Gaal Ines, majd az utolsó napon még Zágorec Ádám, valamint Feher Horváth Alexandra, az LKMNÖK munkatársa gondoskodott.