FELSŐFOKÚ TANULMÁNYI TÁMOGATÁSI PÁLYÁZAT

 

FELSŐFOKÚ TANULMÁNYI TÁMOGATÁSI PÁLYÁZAT

 

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség a Felsőfokú tanulmányi támogatásról szóló
szabályzata alapján, amelyet a Tanács a 2019. szeptemberi 23-ai 6. rendes ülésén fogadott el, felsőfokú
tanulmányi támogatást hirdet felsőoktatási intézményekben tanuló hallgatók részére, mégpedig 12 hónapos
időtartamra.


Felsőfokú tanulmányi támogatásban azok a felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók részesülhetnek, akik:
− Lendva Községben állandó lakhellyel rendelkeznek,
− az általános iskolában 4. osztálytól 9. osztályig anyanyelvi szinten tanulták a magyar nyelvet,
− legalább egy nemzetiségi programot kivitelező intézmény és/vagy civil szervezet által kiállított, az előző
tanévre vonatkozó aktív tevékenységet bizonyító magyar jellegű programra vonatkozó igazolást (a mellékelt
űrlapon) és/vagy legalább egy magyar jellegű országos, illetve határon túli magyar versenyen elért helyezést
igazoló, két évnél nem régebbi oklevél, ill. egyéb bizonyíték másolatát nyújtják be.

Felsőfokú tanulmányi támogatásra azok a hallgatók pályázhatnak, akik a felsőoktatási intézményben befejezték
az első évfolyamot, vagy posztgraduális képzésben vesznek részt.


A pályázati beadványnak a következőket kell kötelezően tartalmaznia:
− kitöltött pályázati formanyomtatványt és annak mellékleteit,
− önéletrajzot,
− személyazonosságot igazoló okmány másolatát,
− a folyó tanévre vonatkozó aktív hallgatói jogviszonyról szóló igazolást,
− igazolást az utolsó befejezett évfolyam tanulmányi eredményéről,
− igazolást a magyar nyelv anyanyelvi szintű tanulásról,
− legalább egy nemzetiségi programot kivitelező intézmény, és/vagy civil szervezet által kiállított, az előző
tanévre vonatkozó aktív tevékenységet bizonyító magyar jellegű programra vonatkozó igazolást (a
mellékelt űrlapon), és/vagy legalább egy magyar jellegű országos, illetve határon túli magyar versenyen
elért helyezést igazoló, két évnél nem régebbi oklevelet, ill. egyéb bizonyíték másolatát.

A Magyarországon tanuló egyetemisták, akik nem tudnak egész tanévre szóló aktív hallgatói jogviszonyt igazoló
tanúsítványt benyújtani, a folyó tanév 2. félévére vonatkozó aktív hallgatói jogviszonyt igazoló tanúsítványt
kötelesek utólag benyújtani.

A feltételeket a Felsőfokú tanulmányi támogatásról szóló szabályzat határozza meg pontosabban, amelyet a
www.lendva.info honlapon lehet megtekinteni.


A hiányosan beérkezett pályázatokat a pályázók írásos formában (elektronikus úton) a felszólítást követő 8 napon
belül pótolhatják.


Jelentkezési határidő: 2022. október 11.
A határidőn túl beérkezett pályázatok érvénytelennek minősülnek.


A pályázati formanyomtatvány letölthető a www.lendva.info honlapról.
A pályázatot postai úton, ajánlva, zárt borítékban, „FELSŐFOKÚ TANULMÁNYI TÁMOGATÁS” megjelöléssel kell
a támogató székhelyére eljuttatni. Személyesen leadni nem lehet. A támogató levelezési címe: Lendva Községi
Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség, Malom utca 6/A, 9220 Lendva, Pf. 97.

 


Vida Törnár Judit,
az LKMNÖK Tanácsának az elnöke

 

ŰRLAPOK:

 - PÁLYÁZATI ŰRLAP

- ŰRLAP AZ AKTÍV TEVÉKENYSÉGET BIZONYÍTÓ IGAZOLÁSRÓL

- SZABÁLYZAT