Halászlénap Lendván

A koronavírus-járvány miatt ismét nem valósulhatott meg a már hagyományossá vált Nemzetközi halászléfőző verseny. Ennek ellenére a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség szervezésében 2021. július 3-án, szombaton 12 órától 17 óráig Lendván, a Bella Venezia melletti parkolóban sikeresen kiviteleztük a Halászlénap Lendván című programot. A rendezvény céljaként szerettük volna Lendva városába varázsolni a halas finomságok illatát. A halászlét és a sült halat a látogatók ingyen kóstolhatták meg, mégpedig a helyszínen fogyasztva vagy elvitelre. Az esemény sikeres megvalósításáért külön köszönet illeti a meghívott csapatokat is a főszakácsaikkal az élen.

A látogatóknak a rendezvényen lehetősége volt italfogyasztásra, emellett pedig kürtöskalácsot, pattogatottkukoricát és cukorvattát is lehetett kapni.

A vírus elleni küzdelem érdekében a rendezvényen betartottuk az összes érvényes előírást (távolságtartás, kézfertőtlenítés, az asztaloknál ülő személyek száma stb.).