MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZAT A TÁRSALAPÍTOTT INTÉZMÉNYEK TÁMAGATÁSÁRA

MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZAT

 

A Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség meghívásos pályázatot hirdet a társalapított intézményei által tervezett nemzetiségi programok megvalósítására.

 

A pályázat célja a magyar közösség önazonosságának megőrzése, fejlesztése és megerősítése.

 

A rendelkezésre álló pályázati keretösszeg

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg 10.000,00 EUR, azaz tízezer euró, a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség 2023. évi költségvetéséből, mégpedig a „Folyó transzferek közintézeteknek és más közszolgálatot kivitelezőknek” kontó terhére.

 

A pályázat elnyerésének feltételei

A társalapított intézmény egy naptári évben legfeljebb három programra pályázhat.

Pályázati támogatásban azok a pályázók részesülhetnek, akik a támogatást magyar jellegű programokra fordítják akár online is, maradéktalanul elszámolnak a pályázati támogatással, és akik olyan programokra pályáznak, amelyekre más forrásból nincs fedezet.

 

A pályázati beadványnak a következőket kell tartalmaznia:

-          kitöltött pályázati formanyomtatvány,

-          bejegyzési igazolás másolata,

-          program és annak részletes költségvetés-tervezete.

 

A pályázat benyújtása, határideje

A pályázatokat kizárólag az erre rendszeresített adatlapon lehet benyújtani. A kitöltött pályázati adatlapokat eredeti példányban, a kért mellékletek csatolásával, postai úton ajánlva, zárt borítékban, a „MEGHÍVÁSOS PÁLYÁZAT NEMZETISÉGI PROGRAMOKRA – TÁRSALAPÍTOTT INTÉZMÉNYEK” megjelöléssel, a Lendva Községi Magyar Nemzeti Önkormányzati Közösség Hivatalába (Malom utca 6/A, 9220 Lendva) kérjük eljuttatni.

 

A pályázatok benyújtási határideje 2023. május 12-ig.

 

A támogatás folyósítása

A pályázatkezelő a támogatási összeget a támogatási szerződés mindkét fél által történő aláírását követően utalja.

 

A támogatás elszámolása és ellenőrzése

A pályázat alapján támogatott programok megvalósításának határideje 2023. december 31-e, a tartalmi beszámoló és a részletes pénzügyi elszámolás (bankszámlakivonat, eredeti számlák, bizonylatok) benyújtásának határideje pedig 2024. január 31-e.

                                                                                                            

                                                                                                                                      Horvat Tomi, s.k.

                                                                                                                                              elnök

TÁRSTÁMOGATÓK:

Szlovén Köztársaság Belügyminisztériuma, Nemzetiségi Hivatal

Lendva Község

 

Pályázati űrlap

Szabályzat

Elszámolási táblázat