Múltunk megismeréséhez szükségünk van támpontokra, a fontosabb történelmi események felidézésére. Lendva vonatkozásában könnyű helyzetben vagyunk, ugyanis büszkék lehetünk arra, hogy a város és környéke a neolitikum óta lakott terület. A régészeti leletek alapján arra következtethetünk, hogy Lendva területén már időszámításunk előtt mintegy 2500 esztendővel nagyobb embercsoport élt. Az első lakók feltehetően az indoeurópai népek vándorlása idején érkeztek keletről. A leletek alapján közismert, hogy Lendva szűkebb határában a bronzkor idején két-három településstruktúra létezett. Pannóniát mint provinciát időszámításunk után 14-ben kapcsolták be a római birodalomba. Azóta vezetnek fontos útvonalak e területen keresztül. A római korra vonatkozóan említésre méltó, hogy egy ismeretlen geográfus a környékbeli települések felsorolásánál egy Lygano nevű állomást, katonai erődítmény említett. A helység földrajzi megjelölése alapján elképzelhető, hogy a megnevezés a Lendva-vidéken létező települést jelöli a Borostyánút mentén.
Feltételezhetjük, hogy időszámításunk 6. százada után a mai Lendva-vidékre folyamatosan a többnemzetiségűség volt jellemző. Eleinte germán és szláv törzsek érkeztek a vidékre, majd a terület később peremvidékként az avarok fennhatósága alá került. A legtöbb történész a 10. század első évtizedeire teszi a Balatontól nyugatra eső terület magyarok általi birtokbavételét. A mai Muravidék tájegységei azonban akkor még nem váltak közvetlenül a magyar államigazgatás részévé, hanem egészen Szent László király koráig a hadászati szempontból fontos védelmi sáv, az ún. gyepű vagy gyepűelve részét alkották. A védelmi övezeten belül Lendva mai kataszteri határában bizonyára létezett település, hiszen jól védett területnek számított a vidék, ahol egyik oldalon a Lendva-hegyi dombok, délről a Mura folyó, délnyugaton pedig a mocsaras lápvidék biztosította a lakosság védelmét. A térségben jelentős mezővárossá (oppidummá) fejlődő település a 14. századra nagymértékben magyar jelleget öltött.
Lendva középkori fejlődése szempontjából meghatározó a korabeli Magyarország egyik legtekintélyesebb főúri családjának, a híres alsólendvai Bánffy családnak a szerepe. Kun László magyar király – nem hiteles oklevele szerint – Alsólendva és Nemthy (Lenti) várakat a hozzá tartozó hasonnemű városokkal és uradalmakkal együtt a néhai Hahold horvátországi bán fiának, Istvánnak adományozta. A Hahold nemzetség német eredetű volt, később felvették a Bánffy nevet. A Bánffyak közel 350 éves fennhatósága idején a középkori Lendva elérte fejlődésének csúcspontját. Az előkelő család a nagybirtokosi jogok érvényesítése mellett a mecénás szerepét is betöltötte. A Bánffyak oroszlánrészt vállaltak abban a folyamatban, amelyben a viszonylag jellegtelen település a magyarok letelepedésétől kezdődően egészen a 16. század második feléig a tágabb földrajzi terület fontos kereskedelmi és kulturális központjává fejlődött. A család legrangosabb képviselői a magyar hatalmi rendszer legmagasabb tisztségeit is betöltötték. Egyebek mellett örökös zalai főispánok, horvát bánok, magas állami méltóságok voltak (főpohárnokmester, tárnokmester, ajtónállómester, országbíró, püspök stb.), egy ízben még a nádori címet is viselték.
Fontos megemlíteni, hogy I. (Nagy) Lajos király 1366-ban Alsólendvának a korabeli Buda városával azonos jellegű vásártartási jogot adományozott. A város önálló bírósággal rendelkezett, amely a civil visszásságok és kisebb perek ügyében járt el a kisiparosok, a kézművesek és a céhek esetében. A városban már viszonylag korán működött alsó tagozatos iskola.
A 15. század elejétől a települést rendszeresen Alsólendvának kezdték nevezni, minden bizonnyal azért is, hogy megkülönböztessék a tőle 45 kilométerrel északnyugatra fekvő Vas megyei Felsőlendvától. A település korábbi középkori névváltozatai közül ezúttal még a következőket említjük: Lindolveschiricun, Lindau, Lyndva, Alsólindva.
A Bánffy család a reformáció terjedésének korában fontos mecénás szerepet töltött be a kultúra terén, hiszen égisze alatt működött a jellegzetes Hoffhalter-féle nyomda, amelyben – Kultsár György prédikátor jóvoltából – három jelentős magyar nyelvű könyvet nyomtattak, tudomásunk szerint legkorábban a mai Szlovénia területén. A Bánffy-udvar a 16. század egyik meghatározó irodalmi és szellemi műhelyének számított a nyugat-pannon térségben, ahol több neves to
Több forrás alapján állítható, hogy az 1580-as években a török már portyázott Lendván és környékén. A lendvai vár, amely körül addigra már kiépült az új városközpont, Kanizsa eleste után fontos katonai erődítménynek, az első védelmi vonal fontos végvárának számított. A török csapatok támadásai a hódítók szempontjából általában nem vezettek eredményre, a várat nem tudták bevenni. A török behatolások tekintetében az 1603. esztendő volt a legnehezebb. Két nagyobb támadásról is tudomásunk van ebből az évből. Feltételezik, hogy az első támadást a törökök háromkirályok napján indították, amikor a közel 1000 törökből álló had meg akarta lepni Bánffyt. A támadást a vár védői visszaverték. A másik, sokkal nagyobb török invázió október 14-én következett be, és rengetek áldozatot követelt. A siker akkor is a védőké, illetve a városé volt. Az elesettek holttestét Bánffy Kristóf, a dinasztiai utolsó jeles férfi tagja a vár feletti hegyen temettette el. A megtalált csontmaradványok miatt a helyszínt az utókor »Csontos«-nak nevezi.
A Bánffy család kihalása után (1644) a lendvai birtokot leányágon rövid ideig a Nádasdyak örökölték. A Nádasdyak után az alsólendvai uradalom visszaszállt a királyra, majd az Esterházyak tulajdonába került. A virágzó Bánffy-éra után a város és környéke hanyatlásnak indult, mintegy két évszázadig a vidékre általában a visszafejlődés volt jellemző.
Lendva és vidékének fejlődése a 19. század közepétől kapott ismét jelentősebb lendületet. Említésre méltó, hogy 1846-ban lebontották az iskola leromlott épületét, és a helyére új általános iskolát emeltek. Fontos továbbá, hogy 1835-ben Lendván gyógyszertárat nyitottak. Gyökeres változás az osztrák–magyar kiegyezés után, tehát 1867-től következett be, amikor a polgárság szerepének erősödésével erőteljesen felgyorsult a város fejlődése.
Akkoriban kapott a város főbírói hivatalt, járásbíróságot, földhivatalt és jegyzőséget. A gazdaság fellendülése szempontjából jelentős eseménynek számít, hogy 1873-ban Alsólendván takarékpénztárt nyitottak, ugyanakkor számos egyesület alakult, ami a polgárság erősödő hatását és az életminőség javulását tükrözi. Sok értelmiségi és mesterember költözött a városba, többek között jogászok, tanárok, gazdasági szakemberek, orvosok, gyógyszerészek, mérnökök és mások, akik saját szakmájuk mellett egyéb igazgatási és közösségi feladatokat is elláttak. A vidék gazdasága szempontjából fontos megemlíteni több ipari létesítmény (malom, téglagyár, textilüzem stb.), különösképpen a Hungária Ernyőgyár létrehozását. A tárgyalt korban jelentős számú zsidó származású kereskedő és iparos költözött a városba, ami a polgári fejlődésnek további lendületet adott. Alsólendván a 19. század 80-as éveitől működött olvasó- és tűzoltóegylet, a filoxéra ellen védekezők egyesülete, továbbá jótékonysági nőegylet, majd később kaszinó, a 19. és a 20. század fordulóján már énekkar, valamint számos sportegyesület is. Érdekességként említjük, hogy a mai Szlovénia területén a legkorábban alapított labdarúgó egyesület az alsólendvai volt. A lendvai polgárság és a térség általános kulturális fejlődése szempontjából fontos volt az 1889 óta hetente megjelenő lap, az Alsólendvai Híradó (bizonyos időszakokban más néven is megjelent).
Az első világháború fordulópontot jelentett a Lendva-vidék életében, a térség 1919-ben az újonnan létrejött délszláv államhoz került. A politikai változásoktól eltekintve, gazdasági szempontból fontos hangsúlyozni, hogy visszaesett az intenzív fejlődési tendencia. A két világháború között – néhány pozitív vállalkozástól eltekintve – a vidékre a zártság és a bizonytalanság volt jellemző.
A második világháborút követően nagy a jelentősége a kőolaj- és földgázbányászat felvirágzásának, aminek a szélesebb régió szempontjából is fontos szerepe volt. A 20. század hetvenes éveitől – gazdasági szempontból – kedvezőbb időszak köszöntött a Lendva-vidékre. Ebben az időben létrehoztak néhány jelentősebb ipari létesítményt, és meghatározó infrastrukturális befektetések történtek. A folyamat – kisebb-nagyobb pozitív és negatív kilengéssel – jelenleg is tart. A 20. század nyolcvanas éveiben, még intenzívebben Szlovénia önállósulása után, meghatározó volt több – magyar nemzetiségi és általános jellegű – kulturális intézmény létrehozása, ami révén az ezredfordulóra a kellemes kisváros a szélesebb földrajzi régió egyik meghatározó művelődési központjává fejlődött.
A lendvai zsidóság és a zsinagóga rövid története
Lendván és a mai Muravidéken a zsidó származású iparosok és kereskedők II. József császár visszavont gazdasági intézkedései után telepedtek le. Az említett közösséghez tartozók kezdetben kézművességgel, a dualizmus korában pedig főképpen kereskedelemmel foglalkoztak. Alsólendván 1896-ban 47 zsidó család élt, mintegy 234 családtaggal, akik nagyobbrészt orvosok, kereskedők, ügyvédek, hivatalnokok voltak. Az I. világháború után, miután a vidéket az új délszláv államhoz csatolták, a legtöbb Lendva környéki zsidó család áttelepült Magyarországra. A második világháború idején sajnos itt is megkezdődött a zsidók üldözése, és 1944 tavaszán e vidékről 220 zsidót internáltak. Az elhurcoltak közül mindössze 18-an tértek haza. Összegzésképpen fontos megemlíteni, hogy a zsidó származású polgárok jelentős szerepet töltöttek be a magyarságtudat és műveltség megőrzésében, valamint nagymértékben hozzájárultak az ernyőgyár, a kötöde, a téglagyár és a nyomdászat kibontakozáshoz is.
A lendvai izraelita templom ebben a régióban is a zsidóság emlékét őrzi. A zsinagóga a mai napig áll, s a maribori mellett Szlovénia egyetlen ilyen jellegű épülete. Az alsólendvai zsidó hitközség 1837-ben alakult, szertartásait azonban a kezdetben egy bérelt épületben tartotta. A zsinagóga épületében – amely jelenleg kulturális célokat szolgál – egykor 80 ülőhely volt a férfiak részére, a karzaton pedig 60 a nők számára. Ma az épület belső terét csupán hat vájt, korinthoszi oszlopfővel ellátott oszlop díszíti, melyek a karzat tartóoszlopai. Az eredeti felszerelésből csupán az óra maradt meg.
A mai Szlovénia legnagyobb zsidótemetője a Lendva melletti Hosszúfaluban található. A síremlékek héber feliratúak, és némelyek Jeruzsálem felé vannak fordítva. A temetkezések a hosszúfalui temetőben az 1850-es években kezdődtek. A Lendván élő utolsó zsidó származású polgár 2002-ben hunyt el.
Szent Katalin-plébániatemplom
Lendva határában már a 9. században létezett templom, hiszen a 850-es években Liupram salzburgi érsek által a Mura mentén felszentelt templom egyike a korabeli Lindolveschiricunban, azaz a mai Lendva-vidéken állt. A település templomai a 17. század elejéig feltehetően az egykori városmag terülten épültek, amely Lendva és Hosszúfalu települések találkozásánál, a mai ún. Szent János-városrészbe helyezhető.
A mai Szent Katalin r. k. plébániatemplomot a vár korabeli ura és a templom kegyura, az Eszterházy család egyik nőtagja építtette 1749 és 1751 között. A lendvai plébániakerület az anyakönyveket az egyik feljegyzés szerint 1692-től, a másik szerint 1713-tól vezeti. A templom mai helyén az első szakrális épület a Bánffy Kristóf által 1608-ban építtetett fatemplom volt, amely néhány évtizeddel később egy tűzvész martaléka lett. Azt követően egy másik építmény jött létre, azonban az sem volt hosszú életű. A jelenlegi templom barokk stílusban épült. Belsejét öt, szobrokkal díszített barokk oltár és a templom védőszentjének, Alexandriai Szent Katalinnak a festménye díszíti a főoltár felett. A lendvai plébániatemplom szentély alatti részében épített sírbolt van. Bejáratát 1936-ban, a templom tatarozása alkalmával befalazták. A 80-as évek elején a központi fűtés szerelése alkalmával újból rábukkantak a sírbolt bejáratára, melyet azonban a maribori püspökség utasítása ismételten befalaztak.
A vár
Alsólendva vára a Bánffyak korában a várdomb alatt fekvő várossal jelentős végvári erődítmény volt. Jellegéről, nagyságáról néhány korabeli rézmetszet tanúskodik. Régészeti források és ismert történelmi adatok bizonyítják, hogy a vár már a 13. században létezett, első ura a Bánffy dinasztiát megalapozó III. Hahold volt, aki felvette a Lendvay előnevet. A Bánffyiak a várat és a Lendva-vidéket a 17. század közepéig birtokolták. Érdekességként említhető, hogy az erődítmény falai között Mátyás király is néhányszor megfordult, valamint ott aludt Hunyadi Mátyás olasz arája, később második felesége Beatrix nápolyi királylány, valamint a király anyja, Szilágyi Erzsébet. A vár, illetve várkastély mai formáját a 18. század közepén kapta, amikor a romos épületet az új tulajdonos, az Esterházy főúri család – hálából – az adományozó Lipót császár, illetve király tiszteletére L-alakú barokk kastéllyá építtette át (az L betű a király kezdőbetűjét jelképezi). Az átépítés alaprajza már a 18. század elején elkészült. Ma a várban a Lendvai Galéria és Múzeum Intézet működik. Az épület különféle kiállításoknak ad helyet, egyebek mellett itt tekinthető meg a Lendva híres szülötte, Zala György szobrászművész tiszteletére berendezett emlékszoba is.
A Szentháromság-kápolna
A Lendva-hegy Csonka-dombnak nevezett részén, a várvédelmet szolgáló egykori katonai erődítmény helyén – hálából a török magyarországi kiűzésének tiszteletére – 1727-28-ban barokk stílusú templomot építettek (a helybeliek az épületet, amelynek a Szentháromság a patrónusa, általában kápolnának nevezik). Az építkezés fő támogatója a Gludovácz család volt. A támogatók sorában említhetjük Hadik Mihály kapitányt is, Hadik Andrásnak, Mária Terézia híres hadvezérének az édesapját, akinek holttestét 1733-ban bekövetkezett halála után a kápolna alatti sírboltban helyezték örök nyugalomra. Később – érdekes események közepette – Hadik Mihály földi maradványait üvegkoporsóba tették, és látványos helyen, a templomhajó kórus alatti részében helyezték el. A török elleni háborúkban, főleg a történelmi Magyarország déli részén zajló felszabadítási cselekményekben jeleskedő Hadik Mihályról a Lendva-vidéken rengeteg legenda született.
A kápolna melletti temető feltehetően a város legrégebbi rendezett sírkertje.